No comments yet

Clevelandben koncertezett a Pécsi Református Kollégium Énekkara

Clevelandben koncertezett a Pécsi Református Kollégium Énekkara

A Reformáció 500 programsorozat keretében Clevelandben járt a Pécsi Református Kollégium Énekkarának 46 tagja az Első Magyar Református Egyház meghívására. A 40 diák és 6 fős tanári kíséretének fogadására hónapokig készült, nemcsak a templom vezetősége és tagjai, de az egész cleveland-i magyarság. Az ottani gyülekezetek – külön kiemelve még a Lorain-i és a Cleveland Nyugati Oldali Magyar Református templomot –, és a különböző magyar szervezetek, illetve a Magyar Kormány közös munkájának, támogatásának köszönhetően két este léphettek közönség elé a kórus tagjai az USA-ban. A Pécsi Református Kollégium Énekkara 1995-ben alakult, és számos turnén vett részt, de első alkalommal utazhattak ki és turnéztak Észak-Amerikában. Augusztus 17-én a lorain-i és augusztus 18-án a walton hills-i református templom nyitotta meg kapuit a gimnázium diákjai, a tanárok és vendégek előtt.

A diákok és tanárok augusztus 16-án, szerdán délután érkeztek Budapestről Torontóba, majd onnan öt órával később bérelt busszal Clevelandbe. A diákok áldozatkész, befogadó családoknál, a tanárok – a gyülekezeti tagok által támogatottan – szállodában lettek elszállásolva. A kísérők között volt dr. Kádár Péter főigazgató, Molnár Péter igazgató, Pap Tamás karnagy, dr. Hoppálné Erdő Judit tanár, Megyesi-Schwartz Kinga angol tanár, Gaibl Miklós asszisztens. A következő két napban a szervezők mindent megtettek, hogy a kórus tagjai és kísérői a lehető legtöbbet láthassák a városból, és megmutassák a Magyarországról jött vendégeknek a környék amerikai és magyar arculatát. Rövid vásárlás után a szervezők a belvárosi Galériában rendeltek igazi amerikai ebédet a csoport számára, és az épületben munkálkodó Magyar Múzeumban is körülnéztek.

Csütörtökön délután látogatást tettek a híres Rock and Roll Hall of Fame Múzeumban, az amerikai zene történelem fellegvárában. A múzeum főbb látványosságai között láthatták Elvis Presley, a Beatles, Elton John, Jimmy Hendricks vagy Taylor Swift fellépő ruháit, hangszereit, személyes tárgyait. Videókat nézhettek meg a híres, régi nagy koncertekről, vagy belehallgathattak az általuk kedvelt és kiválasztott lemezek százaiba. A múzeum tetejéről pedig az öt Nagy Tavak egyikében, a Lake Erieben gyönyörködhettek a diákok és tanárok.

Pénteken a kórus meglátogatta a Magyar Kultúrkertet, majd a Natural History Múzeum  tartogatott számos érdekességet a csoport számára. A múzeum benti területén a régi idők, régi szokásairól, népcsoportjairól, állatairól láthattak kiállítást. A kinti kert mini állatkertében bolyongva pedig a mai idők madaraival, négylábúival barátkozhattak. A múzeum látogatása után a közeli Balaton magyar étterem kedves tulajdonosai várták a csoportot ebédre, ahol a kórus által elénekelt Asztali Áldás nagy sikert aratott az ott tartózkodó amerikai vendégek körében. Délután a kórus a Szent Erzsébet Katolikus templomba látogatott, ahol Antal András plébános szeretettel fogadta a csoport tagjait és beszámolt az egyház valamint a Buckeye Road-on élt magyarok történetéről. A pénteki kirándulás utolsó állomása a régi református katedrális volt, gyülekezetünk előző otthona, melyre igen büszkék vagyunk.

Mindkét nap fénypontja az esti koncertfellépés volt. Hátulról indulva, majd kettéválva, a falak mellett Bocskai öltözetben vonultak be a diákok, miközben a Laudate Omnes Gentes taizé éneket énekelték. Ezután négy sorba rendeződve a templom közepén álltak fel, Pap Tamás karnagy vezetésével. A repertoárban több angol nyelvű ének is szerepelt és jó néhány ének a református énekeskönyvből gyönyörű feldolgozásban. Hallhattuk többek között Claude Goudimel, Maróthi György, Gárdonyi Zoltán, Berkesi Sándor, Kodály Zoltán, Johann Sebastian Bach, Tillai Aurél, Pap Tamás és Michael Praetorius műveit. Az énekeket angolul felolvasott bibliai igeversek kísérték, kötötték össze. A műsor részeként Nt. Tóth Péter esperes Lorain-ban, Ft. dr. Krasznai Csaba püspök Walton Hillsben és dr. Kádár Péter mindkét városban köszöntötte a csoportot és a közönséget, megköszönve a szervezők munkáját, a szervezetek és magán emberek nagylelkű támogatást. Az összegyűjtött adomány a Pécsi Református Általános Iskola új épületének munkálataira lett felajánlva. A műsor végén a közönség állva, hosszú tapsviharral köszönte meg a diákoknak a felkészülést, a sok sok órát, munkát, amit a felkészülésbe belefektettek. A koncert zárásaként, ráadásnak a kórus tagjai körbe állva a templom belső terét a Viva La Vida (Coldplay) énekkel búcsúztak el a közönségtől.

Mind a lorain-i, mind a walton hills-i gyülekezet tagjai vacsorával és szeretetvendégséggel készültek, ahol lehetőség adódott személyes beszélgetésekre, ismerkedésre is. A kórus szombaton reggel indult tovább, folytatva turnéját Torontóba. Hisszük, hogy maradandó élmény marad mindannyiuk számára az itt töltött idő.

S ha már nem tarthatjuk itt őket örökre, hogy minden vasárnap vezessenek bennünket Isten dicséretében, ahogy ezt a vágyát Ft. dr. Krasznai Csaba a köszöntésében kifejezte, szeretettel ajánljuk ezt a nagyszerű kórust másoknak is.

 

Krasznai Bea

Comments are closed.